Csaknem egy dollárral ugrottak meg az olajárak kedden az OPEC főtitkárának a bejelentésére, hogy a szervezet a továbbiakban is tartja magát a termeléscsökkentésre tett ígéretéhez.
Szerző(k): Domokos LászlóHétfőn közzétett rendszeres havi jelentése szerint januárban túlteljesítette az olajtermelés csökkentésére tett ígéretét a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete, az OPEC.
Szerző(k): Szász PéterTöbb mint egy dollárral ugrottak meg az olajárak, miután a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken kora délután közölte, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai több mint 90 százalékban teljesítették a kitermelés csökkentésére januárban hatályba lépett megállapodásban vállalt kötelezettségeiket.
Szerző(k): Domokos LászlóIrán napi 4 millió hordóra növeli olajtermelését március közepéig - közölte Ali Kardor, az iráni állami olajtársaság vezetője.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz OPEC januári olajtermelése napi több mint egy millió hordóval csökkent az olajkartell novemberi termeléscsökkentési megállapodásának részeként.
Szerző(k): Szász PéterElégedetten nyilatkozott az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportáló országok decemberben között termeléscsökkentési megállapodásának végrehajtásáról a szaúdi és az orosz energiaügyi miniszter.
Szerző(k): MTITartja jóslatát az az alapkezelő, aki szerint a tízes tartományba eshet a fekete arany hordónkénti ára a jelenlegi 50 feletti szintről, ami az adók ellenére érezhető lenne a benzin árában is. A szakember jól jelezte előre az olaj áresését a csökkenő trend kezdete, 2014 óta.
Szerző(k): EconomxEgy dollárt drágult a kőolaj csütörtök délután.
Szerző(k): MTI-Eco